máj. 24. 2017

Vendégként is jók vagyunk!

Komoly hagyománya van immár az SZTE TTIK és a Morgan Stanley amerikai vezető pénzügyi tanácsadó és szolgáltató vállalat szoros kapcsolatának. A budapesti irodában dolgozó több mint 1400 alkalmazott között számos Szegeden végzett informatikus és matematikus is található. A cég ösztöndíjakkal is segíti az arra érdemes egyetemisták egy részét. A kétoldalú kapcsolat egy színfoltja az évente megrendezendő sakkmeccs, amelyet váltott helyszínen 8-8 fő részvételével bonyolítunk le, mindenki játszik egy-egy rövidített partit mind a 8 ellenféllel. Az idei találkozó már a hetedik volt a sorban.

A tavalyi évben a cég vendégeként sikerült kiegyenlítenünk az összesített eredményt, így lett éppen 3-3.

2016-ban a szegediek közül az elsőéves Tésik Csaba 7,5 pontot szerzett, valamint dobogós pontszerzőink voltak még Nagy Dániel (7) és Linczer János (6,5) is. Az ellenfél soraiban a legjobbak voltak: Szamosközi Gábor és Tömösváry Attila 6 – 6 pont, valamint Pápista Ákos 4,5 pont. A meccs eredménye akkor 40,5 – 23,5 lett az egyetem javára!

Egy év alatt az ellenfél alaposan beleerősített, remek sakkozókat vettek fel, akik éles logikájukkal bizonyosan kiváló pénzügyi munkatársak is lesznek. 2017-ben a vendéglátó Informatikai Intézet, a Dékáni Hivatal és a Bolyai Intézet Polygon kiadója által felajánlott értékes, tudományos, didaktikai ajándék jegyzetek és könyvek igazán jó, gondolatgazdag hátteret biztosítottak. Ezúttal is a vendégek nyertek.

A kiemelkedő pontszerzők: 1. Torma Róbert 8, 2. Magyar András 7, 3-4. Szamosközi Gábor és Jusup Matej 6,5-6,5! A hazai csapat legjobbjai voltak: 1. Tésik Csaba 6,5, 2. Kevei Péter 3,5, 3. Nagy Dániel 3.

A csapatok közötti eredmény: 46 – 18 - a vendégek javára! 

BZ

süti beállítások módosítása