Vasárnap önkezünkkel visszatértünk a laktanyába 40 évvel a leszerelésünk után. A foglalkozás elérte a célját.

Már az ötlet is megosztó volt. A vélemények a "tiszta hülyék vagytok, életünk mélypontja volt a sereg, dehogy megyek még 1szer odá"-tól a "szuper ötlet, kíváncsi vagyok, hogy mi lett a nyúlbirtokból"-ig terjedt. Mondjuk az sokat jelez, hogy a laktanyában a helyiek emlékezete szerint mi vagyunk az első visszatérők…

Tavasszal kezdtük a szervezést. Persze először jó, ha egy tucatnyi volt bajtársnak tudtuk a címét, de a hólabda effektus és a FB segített. Mára lényegében a 3. század csaknem minden előfölvételisét elértük aki ’74-ben vonult be. Sajnos páran már nem élnek, de 23-an rá is értek, és vették is a fáradságot, hogy behatoljanak az objektumba. Mert meglepetésünkre szabad volt a volt laktanyánkat meglátogatni. Annak idején évtizednyi futkosót [büntetőzászlóalj] kaptunk volna, ha (mint most engedéllyel) fényképezzük a honvédség eszközeit, és kommunikálunk a kapitalistákkal (skype-on ausztrál, kaliforniai, cambridge-i és pesti harcostársainkkal beszélgettünk). Kaptunk 1 kedves vezetőt, az egység egyik kultúros hölgyét (na ez sem lett volna annak idején lehetséges), a zárt helyiségek kivételével mindent megnézhettünk, az egység múzeumát is, kaptunk 600 Ft-ért egy elég rendes ebédet a legénységi étkezdében (a hely is emelte az élvezeti értéket), de a legnagyobb dobás az volt, hogy bemehettünk a korábbi körletünk folyosójára.

Persze gyűjtöttük és javítgattuk a közös történeteket, mert sokan sokféle formában emlékeztek ezekre. A sokszor megalázó és méltatlan bánásmód emléke helyett inkább az ebből fakadó akasztófahumor maradt meg. Pl.: „Mert nehogy má’ asziggyék, hogy nyugaton a maguk fajta diplomaták diktálnak a zegyetemi katedrálison állva!” 

Bár a századunk a katonáskodásra szemre legkevésbé alkalmas fölvett egyetemistákból állt, de több-kevesebb fenyítéssel mind túléltük, és mára - biztos a korunk miatt is - szinte mindenki megfutotta a pályáját, és magas beosztásban szép szakmai sikereket tudhat maga mögött. Volt közöttünk volt államtitkár, sok kutató, egyetemi oktató, igazgató; többen élnek külföldön, és gyerekkel, unokával is hozzuk a generációs átlagot. Szakma szerint több fizikus, matematikus, informatikus, filozófus, biológus, és különféle bölcsész volt köztünk.   

A meglepetések: bankautomata a laktanyában, női mosdó normatív módon kb. mindenütt, a vaságyaink még megvannak, de az akkor új szekrényeink is, a PSZH-ink helyett most az orosz államadósság fejében kapott 4 tengelyes járművekből van rengeteg, eltűntek a disznóólak (ahol többünk nagyot teljesített), de változatlan az őrség épülete – ahol viszont már nincs fogda. Az épületek rendezettek, a látott pár katona kiegyensúlyozott életpálya modellt sugárzott. A korábbi hadtáp most 20 ezer kötetes könyvtár. A korabeli éberség csak 1 könyv kölcsönzését engedte: nagyon meg kellett fontolni, hogy a szótár melyik irányát kérjük.

A látogatás után alapos folyadékpótlás következett. A 40 év előtti Sport büfét már beszántották, most 2 föltétel mentén kerestünk egységet: legyen terasza és wifi-je. A készült rengeteg fényképet azóta jól megosztottuk, és hajlunk rá, hogy a gerontológusokra hallgatva növeljük a csapásszámot, és nem várunk 40 évig a következő tanálkozóval.

Csend, esti bor...

P.s.: Az illusztráló kép jelentését a kiadóba kérjük, az első 2 jelentkező krumplivirágot kap.